A városrendezés részeként nemcsak téglaházak épültek, hanem szisztematikus utcahálózatot próbáltak kialakítani a közlekedés és a városrészek jobb összeköttetése miatt. A Duna volt medrének a rendezése is elkezdődött, nyomvonalán indult meg 1872-ben a Nagykörút építése, melynek egyetlen fás része a Rákóczi tér maradt. Ugyanekkor, a növekvő város szervezett élelmiszerellátása érdekében, a szörnyű higiéniai állapotok felszámolása miatt a fővárosi Közmunkatanács kerületi csarnokrendszer kiépítését határozta el.

A főváros 1892-ben döntött a telkéről: a vásárcsarnok a Rákóczi tér és a Víg utca között épült fel. A szabadon álló, négy irányból megközelíthető, öthajós csarnoképületet Rozinay István és Klunzinger Pál tervezte. A jobb jövedelmezőség érdekében egyéb funkciókat is elláttak a kerületi csarnokok, így a Rákóczi téri is: bérlakásokat alakítottak ki az emeleten, vendéglőket, kávéházakat a földszinten. 375 állandó és 55 ideiglenes árusítóhely volt az épületben, a pincét raktározásra használták, a sarokpavilonokban kapott helyet az áruvizsgáló, a rendőr, a csarnokfelügyelet és az elsősegélyhely.

A központi és négy kerületi csarnok 1897 februárjában egyszerre nyílt meg. A Rákóczi téri csarnok lett a II. számú, melynek körzetében egyidejűleg felszámolták a Rákóczi téri, a Mária Terézia (Horváth Mihály) téri, a Teleki téri, a Mátyás téri és az Újvásár (II. János Pál pápa) téri piacokat.